A környezetvédelem
A környezetvédelem egy társadalmi tevékenység, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben (saját maga által) okozott károsodások megelőzésére, a károk mérséklésére vagy elhárítására irányul. A környezetvédelem éppen ezért nem azonos a természetvédelem fogalmával, bár a két tevékenység között jelentős átfedés van.
A természetvédelem
A természetvédelem az élőlények, természetes életközösségek, élőhelyek a természetes és természet-közeli területek, valamint a természeti táj megőrzésére hivatott társadalmi tevékenység megjelölésére szolgáló fogalom.
A Kiotói egyezmény
A Kiotói Egyezmény egy 1997-ben aláírt, a fejlett országokat tömörítő, nemzetközi egyezmény, amelyben a résztvevő, iparosodott államok kötelezik magukat arra, hogy széndioxid-kibocsátásukat az aláírást követő évtizedben 5,2 százalékkal az 1990-es szint alá szorítják vissza.
Az egyezmény 1997-es kidolgozása az ENSZ Klímaváltozási Konvenciójának (United Nations Framework Convention on Climate Change (UNFCCC)) keretében történt, célja pedig a légkör üvegházhatású gázkoncentrációjának stabilizálása volt, hogy a klímaváltozás és a globális felmelegedés előrelátható hatásait enyhíteni tudják. Az egyezmény 2005. február 16-án lépett életbe.
2006. Decemberéig 169 állam csatlakozott az egyezményhez, amelyek összességében a világ széndioxid-kibocsátásának 61.6 százalékáért felelősek. A viszonylag alacsony arány azért lehetséges, mert a világ legnagyobb légszennyező állama, az Egyesült Államok, valamint a szintén nagy szennyező, Ausztrália nem csatlakozott az egyezményhez
Más nagy szennyezők, mint például India vagy Kína csatlakoztak ugyan a Kyotói Egyezményhez, ám részükre kivételes elbánásmódot biztosít a dokumentum, és nekik jelenleg még nem szükséges a széndioxid-kibocsátásukat visszafogniuk.
A fenti kitételek miatt a szakértők komolyan vitatják a Kiotói Egyezmény hatékonyságát és értelmét, de kétségtelen erénye az egyezménynek, hogy “közös nevezőt” illetve “minimális alapot” biztosít a további nemzetközi diplomáciai tárgyalások számára.
A jelenleg is hatályban lévő Kiotói Egyezmény 2012-ig van érvényben, és 2007 Májusában már megkezdődtek a tárgyalások egy következő egyezmény körvonalazásáról.
A Kiotói Egyezmény tartalma a következő:
- A Kiotói Egyezményt kormányok írják alá, az egyezmény betartatása az ENSZ feladata.
- Az aláíró kormányok két kategóriára oszlanak:
- Az Annex I államok, akik magukra nézve kötelezõnek fogadták el az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítását.
- A Nem-Annex I államok, akiknek ilyen irányú kötelezettségeik nincsenek, de részt kívánnak venni az úgynevezett “Tiszta Fejlesztési Mechanizmus” (Clean Development Mechanism) kialakításában.
- Azok az Annex I államok, amelyek nem tartják be a magukra nézve kötelező vállalásaikat, minden tonna üvegházhatású gáz kibocsátása után (a kvótájukon felül) 1,3 kibocsátási egységet kötelesek büntetésként fizetni 2008 és 2012 között.
- 2008 és 2012 között az Annex I államok átlagosan 5%-kal az 1990-es szint alá kötelesek visszaszorítani az üvegházhatású gázok kibocsátását (ez egyes, fõleg EU-s államoknál a 2008-as szinthez képest tizenöt százalékos visszaszorítást jelent). Az átlagos öt százaléktól néhány állam a saját ratifikációja során eltért, egyesek 8%-os csökkentést irányoztak elõ, de Izland például 10%-os emelést hagyott jóvá. Minthogy azonban ezt az EU-n belüli kvótakereskedelemmel kívánják kompenzálni, és az 5%-ot az EU átlagára értik, más, kevésbé fejlett EU - tagállamoknak még ennél is nagyobb növekedést is megengednek.
- A Kiotói egyezmény tartalmazza az úgynevezett “rugalmas mechanizmust”, ami a tagállamoknak megengedi a kibocsátási kvóták kereskedelmét.
A Kiotói jegyzőkönyv
A kiotói jegyzőkönyv, az 1992 májusában véglegesített szövegezésű, 1992 júniusában, Rio de Janeiroban aláírt ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének (UNFCCC) kiegészítő jegyzőkönyve, (más néven protokollja), amelyet 1997. december 11-én az UNFCCC tagállamok harmadik konferenciáján, Kiotóban fogadtak el és nyitottak meg ratifikálásra. A Jegyzőkönyv 2005. február 16-án lépett hatályba az Amerikai Egyesült Államok és Ausztrália kivételével a világ összes jelentős országának (köztük a Magyar Köztársaság) támogatásával. 2007. december 3-án Ausztrália is ratifikálta a jegyzőkönyvet.
Globális felmelegedés
Globális felmelegedésnek az utóbbi évtizedek éghajlati változásait nevezzük: emelkedik az óceánok és a felszín-közeli levegő hőmérséklete. A folyamat várhatólag folytatódik; végállapotát még becsülni sem tudjuk. Az Éghajlat-változási Keretegyezmény a globális éghajlatváltozás kifejezést az ember által okozott klímaváltozásra használja.
Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) adatai szerint a levegő földközeli átlaghőmérséklete 1905 és 2005 között 0,74 ± 0,18 °C-kal nőtt meg. A testület szerint ennek fő okai a XIX. század közepe óta légkörbe juttatott üvegházhatást okozó gázok. Az üvegházgázok növelik a légkör alsó tartománya, a troposzféra hőmérsékletét. A kutatók hevesen vitáznak arról, hogy a felmelegedést mennyiben természeti hatások (a napsugárzás erősödése, a vulkáni tevékenység, a Föld pályaelemeinek változása) és mennyiben emberi tevékenységek idézik elő. A legelfogadottabb (bár széles körű elfogadottsága még nem jelenti a bizonyítottságát) vélemények szerint a globális felmelegedés emberi okokra vezethető vissza. Ezt támasztja alá, hogy a naptevékenység és a vulkánosság alakulása a számítások szerint jelenleg a globális felmelegedés ellen hat.
Az IPCC által elfogadott éghajlatmodellek szerint a Föld felszíni hőmérséklete 1990 és 2100 között feltehetően 1,1–6,4 °C-kal nő majd. Bár a legtöbb tanulmány csak 2100-ig tekint előre, a felmelegedés utána is folytatódhat, a tengerek szintje pedig emelkedhet még akkor is, ha már nem bocsátanak ki több üvegházhatású gázt, hiszen a szén-dioxid (CO2) más üvegházgázokkal együtt hosszú ideig a légkörben marad.
A globális hőmérséklet-növekedés környezeti változásokhoz, a tengerszint emelkedéséhez, a csapadék mennyiségének és térbeli eloszlásának megváltozásához, szélsőséges időjárási viszonyokhoz vezet. Várhatóan változik a mezőgazdaság termelőképessége is. Mindez komolyan hathat a gazdaságra, mérsékelheti a fejlett országok nemzeti össztermékének mennyiségét, kihathat annak minőségére. Számíthatunk egyes természetes vizek kiszáradására, a gleccserek (el)olvadására, az árvizek, hurrikánok és tájfunok gyakoribbakká, nagyobbakká, pusztítóbbakká válhatnak. Állat- és növényfajok kipusztulásának sebessége jelentősen nő, ugyanakkor bizonyos invazív fajok elszaporodása felgyorsulhat, nagyot borítva ezzel az ökológiai egyensúlyon. Bizonyos betegségek könnyebben elterjedhetnek; több, eddig már „megfékezettnek” hitt betegség újra megjelenhet mutáns változataival együtt. A változások a Föld egyes területein különbözőek lehetnek.
Üvegházhatás
A Földre a Napból az energia elektromágneses sugárzás formájában érkezik. A légkörbe lépő sugárzás teljesítménye 1368 ±6% watt/négyzetméter, a napsugarakra merőleges felületen. A Föld teljes felületére számítva ez 342 watt/négyzetméter. A beérkező energia 30%-a visszaverődik a világűrbe, míg a fennmaradó rész (mintegy 240 watt/négyzetméter teljesítmény, az első ábrán: 235) elnyelődik, melegítve a felszínt és a légkört. A visszavert sugárzás és a beérkező sugárzás hányadosa az albedó. Az albedó a Földön függ a felhőborítottságtól és azok tulajdonságaitól, a felszínt borító anyagtól (sötét anyag kevésbé visszaverő) és a napsugárzás beesési szögétől (minél kisebb a beesési szög, annál nagyobb a visszaverődés). Következésképpen a legnagyobb visszaverődés a sarkokon alakul ki, ahol a felszínt hó és jég borítja és a napsugarak beesési szöge nagyon alacsony.
Az elnyelt energia infravörös sugárzás formájában távozik, melegíti a légkört, de közben az elnyelő felületek lehűlnek. A Föld által elnyelt és a világűr felé kisugárzott energia évi mérlege nulla. Ha ez nem így lenne, a Föld hőmérséklete szakadatlanul növekedne.
Ekkor lép be az üvegházhatás jelensége. Az üvegházhatású gázok egyfajta falat alkotnak a Föld felszíne és a világűr közt, visszaverve a világűr felé kisugárzódó energiát, ezzel melegedést okozva. Vagyis „lefelé” átengedik a napsugárzást, de nem engedik át a földfelszínről „felfelé” haladó hősugárzást.
Az üvegházhatást okozó gázok mennyiségének változása
Az üvegházhatás szót használjuk mind a természetes, mind a mesterséges folyamatra. Már jóval az ember előtt voltak üvegházhatású gázok a légkörben, így az üvegházhatás korábban is lejátszódott.
Ekkor a vízgőz, a szén-dioxid, a metán és az ózon voltak a fő összetevők. A földi élet kifejlődése nem lett volna lehetséges ezek nélkül, hisz a természetes üvegházhatás nélkül kb. 30 °C-kal lenne alacsonyabb a Föld átlaghőmérséklete. A múltban az idő nagy részében egyensúly állt fenn a légkör összetételében, így háborítatlanul tudott végbemenni a jótékony hatás.
A probléma ott kezdődött, amikor a modern kori társadalom óriási mennyiségben kezdte a fosszilis eredetű (szén, kőolaj, földgáz) energiahordozókat elégetni, kiirtani az erdőket, a megnövekedett élelemszükséglet fedezésére megsokszorozni a mezőgazdasági területeket és az állatállományt. Ezzel drasztikusan megnőtt a levegőben a szén-dioxid, nitrogén-oxidok, metán, klórozott szén-hidrogén és egyéb üvegházhatású gázok mennyisége.
1800-ban – az iparosodás elindulása előtt – a szén-dioxid szintje kb. 280 ppm (koncentráció hányados) volt. Az 1800-as évek végére ennek mértéke megközelítette a 330 ppm értéket, napjainkra pedig elérte az eddigi 350 ppm-es csúcsot és továbbra is növekvő tendenciát mutat.
A légkörbe bocsátott szén-dioxid a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből, a növényekből (a növények a fotoszintézis során felszívják a gázt, de kiengedik azt, amikor elrothadnak vagy elégetik őket) és az állatok kilégzéséből származik. A légköri metán szerves anyagok bomlásakor (így emésztéskor és a szemét lebomlásakor is!), valamint a földgáz bányászatakor, szállításakor és elégetésekor kap „utánpótlást”. A nitrogén-oxidokat a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, a kipufogógázok és a nitrogén-műtrágyázott talajok juttatják a légkörbe.
Tudományos jóslatok szerint ezeknek a gázoknak az együttes koncentrációja 2030-ra eléri a szén-dioxidban megadott 560 ppm-es értéket, ami az iparosodás előtti szint kétszerese.
Üvegházhatást keltő gázok
A legnagyobb mennyiségben üvegházhatást okozó gázok a Föld légkörében a következők:
- vízgőztartalom
- szén-dioxid
- metán
- dinitrogén-oxid
- ózon
- fluorozott gázok
